2014. július 1., kedd

Az első hét

Vége az első hétnek. Hétfőn pilatest terveztem, de végül nem fért bele az időmbe. Nagyon bántott, mert lustának éreztem magam, de közben meg a sok házimunka, a család miatt nem volt elég időm igazából.

Kedden fél óra futás mezítlábas cipőben. 4 km-ig 180/perc lépésszámmal, majd még másfél km 176/perc-sekkel. Hű, nagyon lendületes, húzós volt. Éreztem is másnap a bokám, főleg elalváskor. Érdekes, hogy nekem mindig másnap fáj a bokám, ha kicsit túlterhelem a futással a még kezdőnek számító ízületeimet. Meg is ijedtem rendesen. Rögtön az jutott eszembe, hogy igaza van a férjemnek, túlságosan korai még egy maratoni távra készülnöm...Kishitűség...

Szerdán 40 perc pilates, csütrötökön újra 5 km lett volna, de megint elment a nap minden mással, pl a nyaralásra készülődéssel... Ja, és bekaptam valami vírust, így pénteken hajnalban arra ébredtem, hogy fáj a hasam és rohannom kell hányni, majd egész délelőtt fetrengtem, vagy őrült megfeszüléssel mutogattam végig az öcsémnek, hogy hogyan kell majd ellátnia az állatokat az alatt az egy hét alatt, amíg nyaralunk. Izgultam, hogy balesetmentesen le tudjam vezetni az autót a Balatonhoz, de szerencsére estére már olyan jól voltam, hogy egy 30 perces laza, lassú futás is összejött. Nagyon jól esett. Ez is a Vibram FiveFingersben. (vff).

Másnap nyaralás, homokozás, pancsolás, este 10 perc erősítés. Már nem fájt a bokám.

Ennek örömére vasárnap az előírt 60 perces futást (dögmelegben délután 3-kor tűző napon) szintén vff-ben csináltam. Nagyon lassú (többször álltam meg faepret, vadmeggyet, lepotyogott almát szedni és útközben falatozni), nagyon laza 9.3 km lett. Egyáltalán nem fájt a bokám utána és ennek nagyon örültem, mert a márciusi bokasérülésem óta ez volt az eddigi leghosszabb távom utólagos fájdalom nélkül vff-ben, ráadásul aszfalton.
Tegnap ráadásul elmeséltem röviden a tervemet egy friss ismerősömnek itt a nyaralóban. El mertem mesélni. Azaz kezdek újra bízni, hinni benne, hogy sikerülhet! :)
De tényleg az van bennem, hogy erőltetni nem akarom, de csak úgy simán feladni sem. Szeretném megtanulni, hogy milyen érett, felnőtt fejjel küzdeni az álmunkért. Megtanulni megkülönböztetni a riogatásokat a valódi realitástól.
Ha belegondolok, olyan sok álmom volt már és eddig mindegyiket feladtam, ami csak rajtam múlt. Egyedül az orvosi egyetemet csináltam végig, de akkor élveztehettem édesnyám bíztatását, hitét bennem.
Most egyedül kell végig járnom ezt az utat. Biztos, hogy egyedül...?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése