2014. június 22., vasárnap

Miért

A nevem Berta. Egy gyönyörű nagycsaládom van, férjjel, 6 gyerekkel. Vidéken élünk, nagy kerttel, sok állattal.
Év elején kezdtem el komolyabban futni és rájöttem, hogy miért futnak olyan sokan, egyre többen. Számomra először az volt a legvonzóbb a futásban, hogy kiszabadulhatok egy kicsit a gyerekzsivajból, a háztartás körüli munkából. Segített, hogy ne zakkanjak meg.

Májusban sikerült egy félmaratoni távot futnom 2:09-es idővel. Aztán jöttek a kérdések a fejemben, hogy hogyan tovább?
Jó lenne egy maraton, vagy akár több is. Vonzanak az ultratávok stb. De minek ez? Mi célból? Az én feladatom most elsősorban a családom. Jó lesz az, ha kipipálhatok egy valamit a bakancslistámról? Mit érek vele? Jobban tudom ettől szeretni majd a férjemet, a gyerekeimet, magamat? Mert, hogy ez az igazi végső célom igazából. Más minden eltörpül emellett.

Nem csak azért akarom, hogy felnézzenek rám és csodáljanak? Hogy gratuláljanak és azt mondják, hogy "Ez igen! Nem vagy semmi!" Hiszen én most sem vagyok semmi.....
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezek nincsenek benne. De hiszek benne, hogy mire eljutok a maratoni táv végére, addigra ezek el fognak törpülni, sőt, remélem el is fognak tűnni.

Mert azért akarom lefutni a maratont, hogy erősödjön az önismeretem, hogy fejlődjek spirituálisan, növekedjen a kitartás bennem és nem utolsó sorban testileg is erősödjek. Nem utolsó szempont az sem, hogy a családomnak, főképp a gyerekeimnek példát mutathatok.

Ebben a blogban az edzéseimet fogom leírni. A fizikai részét is, de inkább a lelki oldalára, az érzelmeimre szeretnék fókuszálni.

Az már csak hab a tortán, hogy mindezt nyers vegánként szeretném véghezvinni és amennyire csak lehet mezítlábas cipőben. (Vibram Fivefingers Bikila LS)  Viszont mivel még csak most kezdtem nemrég a futást, ezért valószínűleg a hosszabb távokat még átmeneti cipőben egy Nike free run 2.0-ban fogom teljesíteni.

Ez alapján az edzésterv alapján szeretnék felkészülni:
Kezdő maratoni edzésterv

Hát akkor, hajrá! :)